Az Ibero fal-és padlóburkolat gyártó vállalatot 1958-ban alapították kerámia lapok gyártására. Az elsődleges céljuk az alapítás óta az ügyfelek elégedettsége, ami a folyamatos befektetések és kutatásoknak köszönhetően mérhetővé is vált. Állandó fejlesztéseik középpontjában az emberi igények és az innovatív, kiemelkedő esztétikai és műszaki tulajdonságok állnak mind a mai napig.


Szemléletüknek és elhivatottságuknak ez a tökéletes kombinációja lehetővé tette számukra, hogy 20018-ban már fennállásuk 60. évfordulóját ünnepelhették meg.
Termékeik folyamatosan jelen vannak és megcsodálhatóak az öt kontinens legfontosabb piacain, és olyan neves világvásárokon, mint a Cersaie, Cevisama, Expo Revestir-Brasil, Batimat francia, Batimat-Moscu, valamint a Coverings.

Üzemeikben és tervező irodáikban minden nappal keményebben dolgoznak, hogy a vevőik felé sikeresen közvetítsék a márkában rejlő potenciált, az általuk képviselt értékeket, amik a legkiválóbb termékekkel párosulnak.
A vevői igényeket követve folyamatosan új technológiákat fejlesztenek a gyártás és a kereskedelem terén is, ha szükséges akár a vevőikkel is együtt dolgoznak.
Kapacitásuk annyira megnőtt, hogy mára elérte azt, hogy évente hét millió négyzetméternyi burkolat gyártására képesek üzemeikben.
Minden általuk gyártott fal- és padlólap megfelel a vonatkozó európai normáknak (UNE EN 14411). Ezáltal garanciát vállalnak az állandóan magas minőségű termékjellemzőkre, kivéve a rosszul kivitelezett burkolási munkálatok, vagy helytelen használat miatt bekövetkező károk esetén.

Az Ibero a spanyol cégek közt elsőként szerezte meg az Integrated Environmental Authorisation (IEA) minősítést 2005-ben. Az IEA egy olyan beavatkozás, melyet olyan szervezeteken és létesítményeken hajtanak végre, amik befolyásolhatják az emberek természetes környezetét, biztonságát és egészségét.

Hagyományos és modern burkolatok az Ibero kínálatában

Az immár több mint 60 éves múltra visszatekintő Ibero Ceramica a porcelán, fehér agyag és vörös agyag burkolatok közismert szakértője. Gyáraiban a hagyományos színezési és díszítési technológiákat vegyíti a legmodernebb, precíz digitális technológiával. Ezzel további lehetőségek tárházát biztosítja a különleges, kevert díszítési módszerekre.

A természet ihlette motívumok

Más gyártókkal szemben, az Ibero burkolatai karakteres felszíni kialakításuk mellett különleges organikus mintáikkal is kitűnnek a tömegből.
A divatos cement- és fahatású lapok között összeállításaikban az örökérvényű márvány és porcelán hatású, valamint mázas lapok is kiemelt helyet kapnak.

Kutatás és fejlesztés a hidegburkolatok terén

A Spanyol Castellón tartomány Alcora városában helyet kapó Ibero gyár tervezőmérnökei folyamatosan azon dolgoznak, hogy újabb és újabb anyagokat és textúrákat találjanak, amelyekkel termékpalettájukat bővíthetik.
Elhivatottan kutatnak olyan innovatív technológiák és eljárások után, amelyekkel termékeik minőségét, és azon keresztül ügyfeleik elégedettségét is növelhetik. Lehet az egy ellenállóbb anyag, egy élénkebb szín, vagy egy újszerű hatás, az Ibero mérnökei nem ismernek lehetetlen kihívást.

Kevert gyártási technológia

Az Ibero gyáraiban a csempék díszítésekor a tűéles digitális nyomtatási technológiát egyesítik a tradícionális színezési és dekorációs technikákkal.
Így születnek meg a mindig aktuális és divatos, egyedülálló és végtelenül esztétikus burkolat kollekcióik, kiemelkedően jó használati tulajdonságokkal.

A tervező részleg folyamatosan azon dolgozik az Ibero-nál, hogy a legjobb termékekkel láthassák el piacot. Ezt átfogó kutatásokkal és stratégiák kidolgozásával teszik lehetővé.

Informatív jelölések

Tervezőik odafigyelnek, hogy mindenki számára egyértelmű jelöléseket alkalmazzanak termékeiknél. A piktogramok segítségével könnyen megkülönböztethetőek a laikusok számára is a különböző burkolatok felhasználási területe, alapanyaga, kopásállósága és más meghatározó fizikai tulajdonságai.

Forduljon a Benedek Szerelvény munkatársaihoz bizalommal!

Vegye fel a kapcsolatot szakértő kollégáinkkal az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, akik segítenek eligazodni a burkolatok között, és igény esetén látványtervet is készítenek!